VÁLASZ Maitz László és Lévai István Zoltán képviselők Interpellációs kérdéseire
Tárgy: „Aggályok a külső kerületi körút Pestszentimrét érintő szakaszára vonatkozóan”
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Testület!
1998. december 4-én a Rózsa Művelődési Házban ismertetésre került a Külső Kerületi Körút nyomvonalterve. Az ott elhangzottak ismeretében minden jelenlévő egyértelműen megítélhette, hogy milyen pozitív és negatív hatásai lehetnek egy ilyen beruházásnak.
A Településfejlesztési Bizottság évekkel ezelőtt megtárgyalta a Külső kerületi körút nyomvonalán kialakítandó vonalvezetéseket, illetve a csomópontok kialakítását a Nagykőrösi út, az Ipacsfa utca és a Péterhalmi út kereszteződésekben.
A Városkép újság folyamatosan tájékoztatta a lakosságot a Külső keleti körút kérdéskörében.
A Fővárosi Szabályozási Keretterv rögzítette az említett út nyomvonalát. A tényleges műszaki tartalom mindez ideig nem került bemutatásra, a főváros által elfogadott FSZKT idevonatkozó része, csak a kötelezően megépítendő zajvédő falak helyét jelöli meg. A beruházáshoz kötődő tényleges műszaki tartalomról Budapest Főváros Önkormányzatánál szerezhető be információ.
Önkormányzatunk, mint azt a Sallai utcai panaszokhoz kötődően tette a lakók érdekeit képviselve partnerként együttműködik és az ide vonatkozó jogszabályi lehetőségek keretein belül jár el.
Kérem válaszom elfogadását.
Budapest 2007. november 19.
Dr. Mester László
polgármester
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dr. Fodor István 2007.12.15. 10:05:16
Amennyiben valóban komolyan gondolja a lakosság képviseletét, jó lenne - nem szembeállítva a kerület egyes részeit - átgondolni, hogy mennyiben szolgálja a közös érdeket az erdőre és a kertvárosra zúdítandó teherforgalom (a FSZKT tervezet kamionforgalmat is említ), miközben a kerületi lakosok nem is tudnák igénybevenni az új utat és sokkal égetőbb probléma a megfelelő sugárirányú közösségi és gépjármű közlekedési lehetőségek biztosítása!