Cséry-telep a varázsszó

2010.03.05. 09:56

"Az elmúlt időszakban ismét terítékre került Cséry-telep sorsa, ám úgy tűnik, mindez csupán a lakosság megosztását célozza. - Egy szocialista kiadvány csúsztatva magyarázza Tarlós István gondolatait, s azzal riogatja a lakosságot, hogy szemétégetőt tervezünk a Cséry-telepre – mondta Ughy Attila fővárosi és kerületi önkormányzati képviselő. – Éppen azok állítják ezt, akik éveken keresztül erőltették a szennyvíziszap-komposztálót, amelytől csak lakossági nyomásra álltak el. A képviselőtől megtudtuk, hogy Tarlós István csupán azt az elképzelést vetette fel, hogy az egyetlen nagy hőközpontra épülő, és a szállítás során hatalmas hőveszteséggel járó távfűtés helyett sok kis hőközpont gazdaságosabb lenne, főleg, ha biogázzal működtetik. - A Cséry-telep vagy a kerület neve az elképzelésben nem hangzott el, már csak azért sem, mert ilyesmi csak a helyi lakosság egyetértésével valósulhat meg – tette hozzá Ughy Attila. Az eredeti szöveg amiből kiforgatták, itt található:

http://www.tarlosistvan.hu/bpprogram/bpp.pdf

(45.oldal utolsó bajusz)"

A bejegyzés trackback címe:

https://pestszentimre.blog.hu/api/trackback/id/tr81810871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilieth 2010.03.24. 19:45:48

Már csak egy szemétégető bűze hiányzik a csatornázatlan házak pöcegödreinek illatkompozíciója mellé, főleg nyáron. A mindenféle EU-s követelményeknek errefelé miért is nem kell megfelelni?

Off: Mivel most járok először ezen az oldalon, elolvastam volna a "Magunkról" írásokat, de egyik link sem működik.

tralala · http://pestszentimre.blog.hu 2010.03.24. 20:59:10

Kedves Lilieth! Jogos az észrevétel, javítottam!
Szemétégető pedig nem lesz a kerületben, a kérdéses területen csak és kizárólag a lakosság egyetértésével valósulhat meg beruházás.
Üdvözlettel
L.

Szonnya 2010.03.30. 18:33:35

Mai napon telefonhívást kaptam a vezetékes telefonon és egy gépi üzenet közölte, hogy mégis lesz szemétégető csak a Fidesz elhallgatja. Egyuttal kérik, hogy tiltakozzak és jelentkezzek a kerületi mszp-és aktivistáknál. Mi az igazság? Lejárató kampányról van szó? Gondolom a lakosság érzékeny erre a témára.
Bp. 2010.03.30.
Szonnya
süti beállítások módosítása